Hírek
2021. Május 04. 13:34, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: TASR
Mégsem lesz Pozsonyban Nemzeti Temető

POZSONY, május 4. – A parlamenti képviselők levették a programról azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a túrócszentmártoni Nemzeti temető mellett létrejött volna még egy Pozsonyban.
A törvényjavaslatot benyújtók ma visszavonták a dokumentumot, így azt a parlament nem tárgyalja. A májusi ülésszak programjáról lekerült az Állampolgársági törvény is, Roman Mikulec belügyminiszter ugyanis a programpont halasztását kérte. Erről Boris Kollár, a Parlament elnöke számolt be az ülésszak kezdetén. A képviselők eredeti ötlete alapján a belvárosi András-temetőt nevezték volna át Nemzeti temetővé, amely a 19. században létrehozott túrócszentmártoni temető folytatása lett volna, az ugyanis az évek során betelt. A javaslat ellen az ellenzékiek mellett több kormánypárti politikus is felszólalt, akárcsak Túrócszentmárton önkormányzatának képviselői. Szerintük csak egyetlen Nemzeti Temető létezhet, és az náluk van.
Elmarad a vita a kettős állampolgársággal foglalkozó Állampolgársági törvényről is. A vitát legközelebb a június 15-én kezdődő ülésszak során nyitják meg újra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.